Versek tőlem, nektek, szeretettel...

Versek tőlem, nektek, szeretettel...

Ezt az oldalt arra használom majd, hogy az összes versemet valamilyen szinten publikáljam, mert akadnak köztük egész jók is és erről szeretném kikérni a ti véleményeteket is. Nagyon sok szeretettel várlak ide titetket, kedves olvasóim! :-)

#22

07-08-31 2007. aug. 31. 20:13

2 komment

Mire vársz?

Nézlek.Huncut csillogás ragyog a szemedben.
Szeretnéd, hogy megszólaljak, hogy én beszéljek.
Talán valami olyasmit vársz tőlem,
Hogy azt mondjam, eszméletlenül vágyom rád,
hogy mindig, minden egyes éjszaka,
mikor nem jön álom fáradt pilláimra,
csakis és minden más lehetőséget kizáróan
TE jársz az eszemben.
Hogy minden nélküled töltött pillanat
értelmetlen időpocsékolás, mi több, kétségbeesett kiáltás azért,
mert már halálosan hiányzol.
Pedig hidd el nekem, ez nem így van.
Csupán az a boldogságos óra hiányzik,
Az a néhány eltelt, röpke perc,
Amit kettecskén töltünk, mosolyogva,
Nevetve a világon, nevetve magunkon
És ölelve egymást, érezni a kellemes melegséget,
ami akkor tölt el, mikor átfonom karjaimat
széles vállad bátor csontjain és érzem,
biztonságban vagyok és megnyugszom.
Szóval ez kell nekem, Nem TE hiányzol,
Hanem a pillanat, a szép napok,
kacajok, dalok,illatok és könnycseppek,
A lényünk, a világunk, a "MI" szó jelentése.
Amit kaphatok TŐLED. Ismét mondom, nem TE.
Én nem vagyok beléd szerelmes. Nem.
Nem és nem. Hidd el! Fogd fel! Nem...
És mindezt bár magam meggyőzésére írtam,
Nem lettem benne biztosabb, hogy ez valóban így van...

írta: Whatishername

#21

07-08-31 2007. aug. 31. 20:08

még nincsenek kommentek

Átkozott légy (legyek én is) Sejted-e, hogy mivel bántasz?
Néma a szád, nem adsz választ,
légy átkozott.

Kínoz tested közelsége,
Tszta szíved melegsége,
s csodálatod.

Én lettem az érintésed,
kezedtől függ, meddig élek,
vagy halok.

Nyelvem vagy, így én zenélek,
Hogyha szádon szól az ének,
keserű dal.

Hangszálam már elzsibbadt,
Gyáva a szám, kitikkadt,
némán kiáltok.

Süket lettél s világtalan,
Nem adom fel, gátlástalan
küzdök tovább.

Integetek, hogy észrevégy,
De vak maradsz, hát átkozott légy,
legyek én is.

írta: Whatishername

#20

07-08-31 2007. aug. 31. 19:58

még nincsenek kommentek

Angyal voltam Tudod, én valamikor angyal voltam.
Volt pihés szárnyam és glóriám,
A emberekre százszor áldott csillámport szórtam,
S hozsannát zengtem aranyos trombitán.

De most...most valahogy minden megváltozott.
Nem visz már lágy ölén a langyos szél,
Trombitám nem szól, hiába próbálkozok,
Körülöttem rég egy új hangszer zenél.

Az élet édes-keserű nótáját zengi,
Néhol szívbe markoló, néhol kedvesen gyermeteg,
De érdekes, hogy igazából játsza senki,
Mégis szakadatlanul üzen teneked.

Ez örök dalt vajon hallják-e mások?
Vagy csak az őrület első, apró jele fejemben?
-Bizonyosan, mert én képeket is látok,
S olykor furcsa fényt tartok a kezemben.

A kicsi láng ,mely tenyeremben fel-fel lobban,
Fénye erősebb, mint bármely izzó csillagé,
Melegétől szíved békésebben dobban:
Az örök szeretet fénye ez, nem a pillanaté.

S a képek meséket mondanak új érzésekről:
Ölelések, nevető arcok és hála meséi ezek.
S mivel egyik sem beszél kínzó kétségekről,
Hiszem, hogy egyszer csak megint angyal leszek.

írta: Whatishername

#19

07-08-20 2007. aug. 20. 16:38

1 komment

Mese Pimpőkéről

Egyszer volt a meseréten,
Habcsókország közepében,
Tejszín-tenger édes partján,
Élt Pimpőke, a zsebbe-sárkány.

Pimpőke az egy fejével,
Két lábával, két kezével,
Minden egyes nevetéssel,
Egyenlő volt a messzeséggel.

Boldogan élt és naivan,
Varázsolt is- ha így van-
Ismert ám ő minden mesét,
tündérekkel töltötte az estét.

Naphosszat csak játszadozott,
Épített és ámodozott.
Ha kedve volt, fára mászott,
Lepkét fogott, bogarászott.

És egyszer csak a tündérek,
Nem becézték gügyének,
Nem is játszottak vele,
Elfelejtődött a neve.

Attól a naptól kezdve,
Nem volt örökké jó a kedve.
Nem szedett már virágot,
Ment felfedezni a világot.

Gondolta is Pimpőke,
Jó volna, ha felnőne.
Háza lenne, dolgozna,
Ugyan, minek legózna?

S ahogy egyre cseperedett,
Néha el-el keseredett.
A dolgok nem jöttek össze,
Gondok fogták Pimpőt közre.

Évek teltek, elmúltak,
A mesék útnak indultak.
A Tejszín-tenger kiapadt,
Habcsókország elszaladt.

Lassan rájött a kis sárkány,
Hogy az éelt nem szivárvány.
Nem is irigylésre méltóak a nagyok,
Én csak tudom, hisz Pimpőke én vagyok.

írta: Whatishername

#18

07-08-20 2007. aug. 20. 16:27

még nincsenek kommentek

Apokalipszis

Csontig hatol. Földre rogy aztán,
S csak azért kél föl és áll lábra,
hogy újból, remegve megtalálja
és visszalökje, taszítsa, csak úgy,
a maga kárán. Süvít, ordít, fúj.
Zúgva, bőgve tör át és pusztít mindent,
Mindent megrepeszt itt bennt.
Kiűríti az összes mosolyt és nem csal többé
jókedvet megviselt arcodra és váltja azt köddé.
Kínok, foszlányok, örökké.
Fagyot teremt és dideregve, csilingelve
apró jégcsapok csip-csup giling-galangja,
Hideg jégcsapok sötét, haragos barlangja.
Elnyel, mint hatalmas tájfun a nyílt tengeren,
Gyilkos habok tajtékos hullámja, vert emberem
nyomorult hullája. Csönd üvölt, szólít meg téged,
Hasonló a csapdába esett birkához, ki rettegve béget.
Már teljes a káosz. A fény lett az éj, rejtek a nappal,
Békák, férgek nyüzsögnek, cápák cinkosok halakkal.
S vált a télből lángoló forróság,
és jött nyílvánosságra szörnyű sok konokság.
Már minden zúgott, prüszkölt, dörgött az ég.
Színek kavarodtak: zöld lett fehér és sárga a kék
S mikor már bús lombú fákon fehér foltok, levelek,
Elkeseredve, megadva, lomhán lebegtek,
És a sárga égbolton a Nap már csak picit pislog,
Akkor se félj, aggodalomra nincs ok.
Mert ha már az egész világ épp hogy csak villog,
Nem vagy egyedül, hiszen együtt, ezt is kibírjuk!

írta: Whatishername

#17

07-08-20 2007. aug. 20. 16:22

még nincsenek kommentek

Egy drogos naplójából

Ugyanúgy ébredt, mint eddig minden nap.
Ugyanúgy magára ránt egy mosott pólót,
Remény vesztve figyeli egy bepenészedett tejszínhab,
miközben ő, a drogos keres egy ollót.

Nem találja.Túl nagy ahhoz a rumli.
Mindenütt koszos edények, szennyes ruhák, tollpihék...
Elhasznált fecskendők.Már meg sem próbálja eldugni.
S a földön, rég elfeledett arcok képei: Ádámok, Riták,Pistikék...

Olyan idegen már minden s mindenki tőle,
Hogy mégcsak derengő ködben sem leli a múltat...
Nincs olló, tépi a vastag, plasztik zacskót, keze ökölbe,
Tépi és repül a fehét por, most már csak hozzá fordulhat.

Lassan kezdi forralni, becézi, mint dajka a gyermekét,
És nemsokára már a fecskendőben csillan az áttetsző,
bódító folyadék...legyen e szúrás a régi kedves nevekért.
A program a régi, csak a seb új, most oly furcsán levedző...

Nem forog már a szoba. A rókák, tankok nem jönnek felé.
A drogos elhanyatlik a szörnyű mocskos padlón,
Soha nem látott fény tárul fátyolos szeme elé,
Hogy angyala feljegyezze halálát ezen a véres, kopott naplón.

írta: Whatishername

#16

07-08-20 2007. aug. 20. 16:07

még nincsenek kommentek

Félénk piciny óda

Szikrázik a fény.Ó, nézz hát föl, csak cseppet az égre,
Engedd a Napnak át szemed ragyogását végre,
Mikor úgy szomjazza azt, hisz csak a Te tüzed élteti
a fényes korongot s tündöklésre lényed varázsa készteti.
És lám,az a katica is neked lejti tűzpiros táncát,
S a dühöngő fenevad is letépi szoros láncát,
Csak hogy leborulhasson eléd, csókolja a lábad,
Előtted hever hát ember és állat.
Meg én.
Én, a leghűségesebb csodálód, ki egyik sem vagyok,
Hisz ha sokáig nem látlak, farkas módjára harapok,
De mikor veled vagyok, olyan kicsiny s oly elveszett,
Olyan csöndes, szelíd, mint egy aprócska kisgyerek...
Elálmosodtál? Feküdj le,erre vár a zöldellő szőnyeg,
Nem, hagyd, boldog az a bogár, hogy tested súlyától hal meg.
Aludj csak, kedves.Vgyázok én rád, szemem rajtad,
Ha úgy kényelmes, fejed ölembe hajtsad.
Nézlek.S mint tökéletes, csilingelő háttérzene,
Úgy szól közben csöpp cinegék andalító éneke.
Megrándul a tested: most zuhantál álomba,
Most kezdesz úszni egy gyönnyörűszép, mesés mámorba,
S én hagylak, had repülj csak a felhők fölé,
És hogy ne zavarjalak, elbújok a hátad mögé...

írta: Whatishername

#15

07-08-20 2007. aug. 20. 15:53

még nincsenek kommentek

Üzenet a jövőből

Kedves én!

Én írtam neked e levelet, neked, magamnak,
Annak a fiatal, pörgős, laza kiscsajnak,
Aki most vagy és aki én is voltam,
harminc éve, kétezer-hétben, kamaszkoromban.

Hát, mit mondjak, jó nagyot fordult azóta a világ,
Rengeteg vegyszer -víz helyett- ment le a Dunán.
S te, ó, kis törékeny szépség, nem is sejted,
Mennyit változott azóta gyermeki tested.

Mert bizony, a fenekem sem a régi már, úgymond,
Három szülés után ez éppen nem gond,
De tudod, egy asszony így, negyven felett,
Könnyen felszed minden apró felesleget.

No de ne ugorjunk ennyit előre a korban,
Vegyünk elős minden fontos évet, sorban.
Először a gimi: kétezer-tízbe, végre,
4,8-as átlaggal érettségiztél le.

Ó, az egyetem! Itt a hírnevem gyorsan dagasztom,
S ekkor lesz belőlem gyűrűs menyasszony.
Pedagógus lettem. S miután egybekeltünk párommal,
Egy helyen dolgoztam régi jó tanárommal.

S ahogy az évek egyre csak teltek és múltak,
Életet adtam három gyönyörű fiatalúrnak.
S most már csak születendő unokámat várom,
Hogy kezdő nagyiként öleléssel köszöntsem e világon.

Tudom, neked mindez most távolinak tűnhet,
El sem tudod képzelni magad felnőtt nőnek.
De egyet jegyezz meg: a szádat nyisd mindig nagyra,
Ez a legjobb tanács, mit a jövőből üzenhet X.Y.-né Tóth Alexandra!

írta: Whatishername

#14

07-08-18 2007. aug. 18. 21:37

még nincsenek kommentek

Szépségről...

...Na, és mit gondol arról a magas szőkéről?
Megkapó, nemde? Nem nő ilyen minden tőkéről.
És ott, az a jóképű, aki széles vállával vonul oly hetykén?
Igazán fantáziamozgató, biztos nem agglegény.
Szépek, igaza van, asszonyom,valóban. "Dögös" férfiak.
Mind tömegember, futószalagon gyártott legújabb divat.
Majd elmúlnak ők is, mint ahogy már nem reped a csőnaci,
S mint ahogy Britney szemében Elvis sem jó pasi.
De egyelőre mutatósak, szépségüket észre lehet venni,
Bár mindezt én megvetem, nem tudok mást tenni.
Külcsíny, mire szükségem aligha, vagy inkább nincs,
Mert belül rejlik mindenkiben az igazi kincs.
Hisz hiába van az a sok formás, "V" alakú hát,
Hiába van rengeteg, jóképű, tizenéves srác,
Hiába omlanak hullámos hajtincsek bájos pofikba,
És legyantázott "fiúkák" barnulhatnak csokira,
Nem érdekel.
Mert nekem mindennél többet ér a Te hófehér bőröd illata,
Bociszemeid rozsdabarnán pislogó csillaga,
Áldott kobakodról félénken meredező, fekete hajszálak,
Finoman ívelt, komor, aprócska szájad,
S benne csámpás, ferde fogacskáid cuki kis résekkel,
No meg izmos bábókád szegény, meghúzódott térdeddel.
S inkább ostromlom puszikkal szálkás hasikádat,
Mint azokat a szétgyúrt, kemény betongerendákat.
Hisz oly messze lebegnek tőlem, távoliak nagyon,
Úgy döntöttem tehát, hogy mosolyogva hagyom,
Hogy magával röpítsen ami lényedből árad,
Szerelmed, mely soha el nem fárad.
Szeretlek.
Mert nekem Te kellesz, Te, Te, Feri, csakis Te,
Feri, Feri, Feri, mindörökké. Amen.

írta: Whatishername

#13

07-08-18 2007. aug. 18. 21:32

még nincsenek kommentek

Megkísértelek

Várd csak, még sötét fátylával leszáll az éjjel,
Hallgasd, hogy hűs-dermedt susogás utazik a széllel,
Legyél telve akkorra veszett sok félsszel,
Mert én jövök el hozzád, és megkísértelek.

Hol üvöltő vérfarkas leszek a teliholddal,
Hol részeg kocsmárosné, ki zeng egy bordalt,
Vagy vénséges boszorkány tele csúf májfolttal,
De én jövök el akkor, és megkísértelek.

S mikor elszunnyadsz, az ágyad mellett várom,
Hogy rádköszöntsön a magammal hozott, lidérces álom,
Akkor rádvethetem emlékekből font, szoros hálóm,
Mikor elmegyek hozzád és megkísértelek.

Végignézem, hogy veri ki arcod a jeges verejték,
Minden cseppecske bűnhődik egy elvétett emlékért,
Frisen holt szerelmünk távoli hevéért,
Ezért virrasztok feletted, és megkísértelek.

Keresnék benned valami megkapó csodát,
Esztelen imádatom leges-legapróbb okát,
Rejtett különlegességed halvány kis nyomát,
Miközben melletted állok és megkísértelek.

De Te is csak egy vagy a végtelen hosszú sorban,
Tiedben is pont két luk van, mint minden más orrban,
Mégis a legcsodásabb vagy ez ostoba földi korban,
S lett keserű vigaszom, hogyy én minden éjjel eljövök hozzád, és megkísértelek!

írta: Whatishername

#12

07-08-14 2007. aug. 14. 10:53

1 komment

Feri, 5 féleképpenF urcsán forog mostanság az agyam,
E gy kicsit mintha megkattantam volna.
R észegnek érzem a napokban magam,
E sztelen hév vagy, nem tehetek róla.
N incs nap, mely nélküled múlna el,
C sak rád gondolok, s ezt nem fogadom el!

F igyelemmel kísérem egész életed,
E lengedni a kezedet sosem tudnám,
R égóta szomjazom édes lényedet,
I stenem, nem viselkedtem még ily mulyán!

F arkas módjára éhezel engem,
E leven állati ösztön, ami hajt,
R emegek, és te szorítanád magadhoz lelkem,
Ó vnál mindentől és ez hoz rám bajt.

F elesleges tagadnom, hogy téged akarlak,
E sküszöm, mégsem szeretlek, drága,
C sodálom hát, hogy szívesen haraplak,
Ó, Te mádsz engem s én taposlak sárba.

F uss csak előlem és menekülök én is,
E gérke vagy s macskaként vadászlak, szivem.
R ombolok, de vágyom rád mégis,
I mádkozok, hogy legyen benned hitem.
K érlek, bocsásd meg azt, hogy hazug a szám,
E mbertelenség lenne kérnem, hogy tovább várj rám.

írta: Whatishername

#11

07-07-30 2007. júl. 30. 17:17

3 komment

Könyörgök, hazudjatok nekem!

Eszter, hazudd azt, hogy barátom vagy!
Igazi hű barát, ki el sosem hagy!
Aki sír, nevet, küzd és győz velem,
Hazudd azt, hogy ez Te vagy nekem!

Költők, hazudjátok azt, hogy elismertek,
Hogy hagyják el tollam pompás versek,
Hogy tehetségtől duzzad a lelkem,
Hazudjátok azt, hogy ezek ti vagytok nekem!

Drágaság, hazudd azt, hogy szeretsz,
Ahogy tőled telik, féltesz és el nem engedsz,
S csak az éltet, hogy rád ragyog a szemem,
Hazudd azt, hogy ez Te vagy nekem!

Tanárnő, hazudja azt, hogy okos vagyok,
Hogy megéri koptatnom az iskolapadot,
Hogy angol nyelvkönyvek vesztek el bennem,
Hazudja azt, hogy ez mind Maga nekem!

Hízelegjetek csak,így nyugszom majd meg,
Ámítsatok azzal, hogy én vagyok a leg-leg,
De van valaki, akinek kár a hazugság,
mert ő őszintén mondja: "kislányom, büszke vagyok rád!"

írta: Whatishername

#10

07-07-30 2007. júl. 30. 16:58

még nincsenek kommentek

S képzeltem, hogy Szentendrén jártam...

Emelem poharam Szentendre városára,
minden egyes nyüzsgő lakosára!
emelem poharam a macskaköves térre,
s a fölötte tündöklő, ragyogó kék égre!

A köszöntőm után leteszem poharam,
mert hát miért ünnepelnék itt, egymagam?
Inkább a fagylaltomat kanalazva,
Belemélyedek az utcai maszlagba.

Minden egyes embert alaposan megnézek,
az összesben lelek valami szépséget.
Egy mogorva rocker suhan át előttem,
Méltósággal megy, szinte hírdeti:"felnőttem!"

Amott virágot vesz egy terhes kismama,
Idáig érződik a liliom illata.
S ahogy telt sugárzó arccal virágját szagolja,
boldogságot lopnék tőle, olyan jó volna!

Így, hét óra tájban felzúgnak a harangok,
Keményen dübörgő, szigorú parancsok.
Egy nénike totyog be talpig feketében,
Gyászmise lesz, látszik is szegényen.

A közelben hímzett terítőt árul egy kofa,
Kiáltozik: "Vegyék csak!" -csuda jó pofa.-
S egy lágy fuvallat táncra kéri fel őket,
A halkan éneklő, lobogó terítőket...

És épp az én asztalom mellett,
Egy csapat kisfiú galambokat kerget.
Mennék én is, de egyedül nem teszem,
Mosolygok hát magamban és tovább eszem.

És elpirulok.Szemben velem már egy órája,
Végig engem pásztáz az a szöszi pillantása.
Színek, képek, illatok és megannyi szólam,
S a szőke srác bólint: verset ír rólam....

írta: Whatishername

#9

07-07-26 2007. júl. 26. 11:28

még nincsenek kommentek

Furcsa szerelem

Szeretném tudni, miért vágyam rád oly nagyon?
Hogy miért reszketek úgy neved hallatán?
Te becézgetsz, bókolsz s én hagyom,
És dorombolok, mint egy macska , ostobán.

Álmatlan éjszakán a Holdba rejted arcodat,
Onnan nézel rám szerelemmel telve,
Felélesztve bennem a furcsa hangokat,
Súgják,nem szabad kívánnom téged epedve.

Tudat alatt sejtem is, hogy ez nem szerelem,
Megmagyarázhatatlan, hazug kín csupán,
Ez nem olyan tiszta, lüktető érzelem,
De hát miért teszem én mégis, rabként, bután?

Soha nem fog kezeid alatt az a két piciny domborulat
megpihenni, nem kell, hogy hozzám érj,
De akkor mi végett jött ez a nem várt fordulat?
Mert én csókollak, simogatlak, csak szépen kérj.

Eszem vesztve, hevesen, neked olyat ígértem,
Mit tilos tennem, de megmarlak, ha kéred,
A véred kell s haraplak kíméletlen,
Bevallom, nem tőled, én magamtól félek.

írta: Whatishername

#8

07-07-24 2007. júl. 24. 18:20

még nincsenek kommentek

Ne énekelj tovább! (Atusról, utoljára)

Látod, szerelmem, látod, hogy nem látni semmit sem?
Bámul a szemed át testemen, bámul át üresen,
Nem éreztelek ily távol magamtól sohasem.
Nem érjük el azt a csöppecske ragyogást,
a boldogság tűhegyni fokát:nekem már ne énekelj tovább!

Az olykor mindig parázsban szunnyadó, lángokban égő
tekintetedben most hidegen létezem és félő,
gyilkos lényed előtt nem vagyok már szép nő.
Holmi gonosz kobold lopta el a hűs borzongást,
s faragott belőelm naiv kis butát:nekem már ne énekelj tovább!

Megszakadt köztünk, ó, tovatűnt a remény,
Semmi csodát nem lelünk már egymás kezén,
és rég nem is próbáltál közeledni felém.
Hiába a küzdés, értelmetlen forrongás,
Kínná lett dalod ,hát nekem már ne énekelj tovább!

írta: Whatishername

#7

07-07-24 2007. júl. 24. 12:14

még nincsenek kommentek

A kamaszok nevében én, Tóth Alexandra, itt vagyok!

Állítsatok nekem egy ragyogó emelvényt,

magasat, miről mindenki láthat,

hogy kiüvöltsem a lelkem a világnak!

Szót szólok a ti nevetekben is, barátaim,

így lesz minden érzésünk közös,

itt minden mocsok a miénk, minden, mi büdös.

Mert tudjátok ti tisztelt, drága felnőttek,

Baár akad köztünk kemény piás és drogos,

Kik tisztességben élünk, többen vagyunk, nem ez a fontos?

Ha bevisznekegy lotyót a detoxba,

akkor már az összes kamasz részeges,

és persze biztos, hohy mindenn jó party végzetes.

Véleményt ha alkotsz a világról,

akkor tuti, hogy már megint lázadozol,

de az már más kérdés,a tanulással mennyit fáradozol.

Stílusunk sem lehet, ezt mind tudjuk jól,

mert mi a bánatnak az a sok csöves?

A raggaes, a tarajos meg a szegecses öves?

És vigyázz! Kettőnél több barátod nem lehet,

az ugyanis bandázásnak számít,

mondhatod,csak lazultok,de az akkor hazugság, mi sántít.

Gyermekkorunk tündérvilága halványan velünk van még,

Ehhez társul néha harag, bánat, keserűség,

S ha mindez egyszerre jön, menjünk orvoshoz, biztos betegség.

Sorolhatnám még a tiniket ért vádakat,

Eltölthetném vele ezt az egész napot,

de ne féljetek, a kamaszok nevében én, Tóth Alexandra, itt vagyok!

írta: Whatishername

#6

07-07-24 2007. júl. 24. 12:00

még nincsenek kommentek

Vízvezetékszerelő-nóta

(Ajánlva a Heves megyei Vízmű Zrt. dolgozóinak XD)

Tudják, kedves olvasók,hogy miről szól a versem?
Sejtik egyáltalán, mi ihletett meg engem?
Valami olyat kaptam el a rohanó világból,
Amit tudat alatt-szerintem- mindenki hiányol.

Túl sokan vannak ugyanis tanult emberek,
akik csak aggódnak, okoskodnak, keseregnek,
s talán még káros is a sok gondolkodás,
hisz észre sem vesszük, hogy van más fellfogás.

Mert ismerek én egy csapat olyan tagot,
akik talán nehezen töltenek ki egy űrlapot,
De mégis van bennük valami olyan kincs,
ami az orvosokban, ügyvédekben biztosan nincs.

Akiknek mindegy, meleg van vagy hideg,
hogy az az átkozott csonk még mindig nincs meg,
akiknek nem kell túl sok, egyszerűen csak annyi,
hogy ha törik, ha szakad, de meg legyen a Sanyi.

Akik széles vigyorral az arcukon,
hőségben is vidáman ásnak az udvaron.
Akik megisznak akár nyolc liter kólát,
De nem hagynának veszni egy-egy dolgos órát.

Ők azok, kikből sziporkáznak a viccek,
mind igazi, szívből jövő, nem amolyan giccsek.
Ők fáradtan is bírják.Én ha álmos vagyok, alszom.
Feri meg csak röhög: "én nem, mer' megbűntet az asszony!"

S közben meg csak ásnak, fúrnak, szerelnek,
egymást szívatják és azon nevetnek,
És bár sokszor ki sem látszanak a gödörből,
munkakedvük örök, az bizony nem görbül.

S a nap végén izzadtan már lassabban haladnak,
még ekkor is jóízűen nótára fakadnak,
így dallal törlik le a verejtékcseppeket,
ezek a drága, áldott munkásemberek!

írta: Whatishername

#5

07-07-24 2007. júl. 24. 11:49

még nincsenek kommentek

Ballada a nagy büdös lúzerekhez

Nézzetek rám, rám, a vesztesre,
Hisz annak tartotok ti mind,
S én most nézzek vissza, reszketve?
Már gyülekeztek ellenem kinnt,
De nem baj, én leszek az, ki jóra int.
Egyébként úgysem tartok veletek,
Verjetek meg, köpjetek rám,
Mert ettől csak mégjobban nevetek.

Szóval a vesztes kezdi a leckét,
Mit ingyen ad, sok szeretettel,
Rossz ember az, ki elveszti eszét,
Majd bűneit takarja mocskos kezekkel,
Ezekért a bűnökért valaki más vezekel.
Miért van, ki más, ki halkabb, megveted?
Összevered, leköpöd és rúgod,
De ettől csak mégjobban nevetek.

"Mindenki különbözhet, attól lesz érdekes,
De talán azért ne legyél másabb,
Mert ez a szép mese csak képletes.
Normális a gazdagabb, a dumásabb,
Akinek hasonlít az enyémhez a másnap.
Fogjátok fel, ti különcök, itt nincsen helyetek."
Én is a sor végén vagyok, ahol rúgnak, leköpnek
Mégis érdekes, ettől csak mégjobban nevetek.

Ajánlás:
S okaknak írtam ezt a kis versemet,
Z engje hát mondjuk az egész világ,
A kiknek nyújtanám segítő kezemet,
N em értik, létük kiknek árt,
D e ezekkel akarok meghatni ezreket,
I gen, így lesz és viszem tovább!!

írta: Whatishername

#4

07-07-24 2007. júl. 24. 11:41

még nincsenek kommentek

Gyerekes mondóka

Kis pöttöm, kis tökmag,
és mily édes, mily nagy!
Ó, hát már nagy lennél?
Bizony, majdnem felcseperedttél!

Már majdnem akkorka,
mint az a kisnyúl, a bokorba,
S most mosolyog itt nekem,
gyere tücsök, sétálj velem!

Veszek neked koronát,
magamnak meg borocskát,
s közben figyelj jól,
mert most minden rólad szól.

No, felség, koronád fejedre tedd,
De királyom, most meg mit nevet?
Talán hogy magázom, tisztelem?
Esetleg csak csúfot űz énvelem?

Elárulom nagyságodnak, császár,
Hogy Ön csodálatos és tiszta, ámbár
még írni sem tud és az "r"-je is fura,
mégis kegyelmed itt a mindenség ura.

Ahogy Ön játszik és kacag,
ahogy a csokitól orcája tiszta maszat,
amint izgatott egy mesehős miatt,
miképp ha boszorkányt lát, megriad.

Ahogy a homokvárát védi,
ahogy anyjától a tortáját kéri,
amint kergeti a sárga-pelyhes kiscsibét,
miképp a bogarat fogja, azt a picikét...

Nyugi, ez a gonosz kamasz
nem piszkál már, nem lesz pimasz.
Lehet, nem érted, mit beszélek,
De hidd el, picur, csak irigyellek téged.

írta: Whatishername

#3

07-07-24 2007. júl. 24. 10:23

még nincsenek kommentek

Zaklatott éjszakán...

És ismét elmúlt éjfél.
Meleg van, fülledt levegő száll ki az ablakon.
S megint koppan a nagy, fekete bogár a falakon.
Idegesít.Felzaklat és dühít,
hogy mások bár alhatnának,
Te, hülye bogár csinálod a lármát,
És kivered az ember szeméből az álmát.
Mondjuk épp én sem alszom. Forgolódok.
Bocsáss meg, bogár, hogy morgolódok,
de zavarsz, berregsz, kavarsz...
Mindegy. Nocsak, milyen szép az ég!
Tele csilagokkal, a Holddal: fekete-fehér kép.
Meg kell hagyni, valóban szép...
Járkálok az erkélyen
s megakad a szemem egy denevéren.
Nem bántlak, nyugi, pajtás. Órákig nézlek.
Elrepül aztán. Bosszantó, hogy
az éj csendjében megszólal a riasztó.
Lehet, hogy bőregerem ütközött egy
Opellel. Jelek, Vissza az ágyamba megyek.
S onnan nézem, mi megy a sötét téren.
Alvó város. Csak én nem vagyok álmos.
Beleüvölt az éjszakába egy hulla részeg
kurjantása. Szééép. Semmi.
Hallok valakit suhogó joggingban menni.
Még egy szipós téved felénk és ennyi.
Fél három is van talán.
Hirtelen fénycsóvát látok a horizont falán.
Valami, élmény, hulló csillag! Vagy üstökös talán?
Ez nem lehet az enyém, ezt látnod kell,
fell kell fedezned, kívánnod, kelj fel!!
Magam mellé nézek...
Jah, már megint csak magamban beszélek...

írta: Whatishername